MAKASE

Magyar Kaland-Sport Egyesület Nonprofit Szervezet
  • A Nagy GR20 - Európa legnehezebb trekking túraútvonala - Korzika

    A korzikai GR20 vitathatatlanul Európa legszebb magashegyi trekking útvonala. Látványos díszletek, lélegzetelállító színek és egy kötetlen barangolás a vadvilágban arra késztetik a kihívást keresőket, hogy a civilizációból kiszakadva felfedezzék saját határaikat.

    A francia, GR jelentése "grande Randonnée" (fordítás: nagy trekk). Az összes Európában található bakancsos túra közül a korzikai GR20 egyértelműen a legnehezebb, nem csekély állóképességet és kitartást követelve zarándokjaitól. Ahogy a fölénk tornyosuló sziklák között, fenyőerdők mélyén, szélfútta kráterek peremén, tavak és a hófödte csúcsok mentén gyalogolunk, a sziget néha megengedi, hogy egy varászlatos pillantást vethessünk a drámai part és a tenger kontúrjára.

  • Átkelés a Watzmann gerincen - Magashegyi túra a Bajor-alpokban

    Túránkkal Németország harmadik legmagasabb hegycsúcsát (2713m) is magába foglaló Watzmann meghódítására invitálunk benneteket. A Berchtesgadeni Nemzeti Park része e varázslatos vidék, mely nem fukarkodik történelmi és természeti nevezetességekben. Többek között itt található  a Sasfészek (Kehlsteinhaus) és a visszhangjáról híres Königssee is.

  • Az "Elvetemült" Via-ferrata zarándokút - Mondsee – Stausee Kops – Comói-tó – Aosta-völgy – Krimml-vízesés

    A nyár legnagyobb dobására készülsz? Ne keress tovább! A Te Nagy Kalandod története itt kezdődik és biztosíthatunk, hogy minden képzeleted felülmúlja!
    Az élmények spektruma a Comói-tó luxusától, Nyugat-Európa színvonalas campingjein át, a 3000 méter felett való nomád, hegyen alvásig tart. 4 ország, 3 nagy tó, egy 3500-as csúcs Európa legmagasabbra futó via ferrata útjával, sztárok villái és Ausztria legnagyobb vízesése. Gyönyörű tavak feletti hegyekre kapaszkodunk fel, via ferratázunk, magashegyi túrákat teszünk, a kontinens legmagasabb csúcsai között járunk, a Comói-tó partjának villái, cukrászdái varázsolják el fantáziádat...

  • Az első négyezresem - Gran Paradiso mászás (4061 m)

    Az Alpok négyezresei különleges hegyek egytől-egyig. A mászótörténelem sok szép dicsőséges és tragikus története kapcsolódik hozzájuk. Valami megváltozik 4000 felett...

  • Az örök hó és jégmezőkön... - Dachstein via ferrata és magashegyi trekking túra

    Via ferráta túránk célpontja a Hoher Dachstein, egy erősen karsztos osztrák hegység, a második legmagasabb az Északi Mészkő-Alpokban. Felső-Ausztria és Stájerország határán helyezkedik el Közép-Ausztriában, s a legmagasabb pontja ezeknek a tartományoknak.

  • Daráló #1 - HTL WELS + TRAUNSEE - Extrém via ferrata túrasorozat

    Túl vagy az első szárnypróbálgatáson? Keményebb menetre vágysz? Tarts velünk a DARÁLÓBA! 

    Via ferrata túrasorozatunkat azoknak ajánljuk, akik kipróbálták magukat pár drótos úton és a következő szintre lépnének. Nehéz mászásokkal indítunk, végig járjuk a "közeli" harcos via ferráták legjavát, majd egy extrém pályával koronázzuk meg hódításainkat!

  • Daráló #1 - LOSER - Extrém via ferrata túrasorozat

    Túl vagy az első szárnypróbálgatáson? Keményebb menetre vágysz? Tarts velünk a DARÁLÓBA!

    Via ferrata túrasorozatunkat azoknak ajánljuk, akik kipróbálták magukat pár drótos úton és a következő szintre lépnének. Közepesen nehéz mászásokkal indítunk, végig járjuk a "közeli" harcos via ferráták legjavát, majd egy extrém pályával koronázzuk meg hódításainkat!

  • Daráló #1 - POSTALMKLAMM - Extrém via ferrata túrasorozat

    Túl vagy az első szárnypróbálgatáson? Keményebb menetre vágysz? Tarts velünk a DARÁLÓBA!

    Via ferrata túrasorozatunkat azoknak ajánljuk, akik kipróbálták magukat pár drótos úton és a következő szintre lépnének. Közepesen nehéz mászásokkal indítunk, végig járjuk a "közeli" harcos via ferráták legjavát, majd egy extrém pályával koronázzuk meg hódításainkat!

  • Daráló #2 - SUPER FERRATA DACHSTEIN - Extrém via ferrata túrasorozat

    Túl vagy az első szárnypróbálgatásokon? Keményebb menetre vágysz? Tarts velünk a DARÁLÓBA!

    Via ferrata túrasorozatunkat azoknak ajánljuk, akik kipróbálták magukat pár drótos úton és a következő szintre lépnének. Közepesen nehéz mászásokkal indítunk, végig járjuk a "közeli" harcos via ferráták legjavát, majd egy extrém pályával koronázzuk meg hódításainkat!

  • Daráló #2 - TÜRKENKOPF + LÄRCHENTURM - Extrém via ferrata túrasorozat

    Túl vagy az első szárnypróbálgatáson? Keményebb menetre vágysz? Tarts velünk a DARÁLÓBA! 

    Via ferrata túrasorozatunkat azoknak ajánljuk, akik kipróbálták magukat pár drótos úton és a következő szintre lépnének. Nehéz mászásokkal indítunk, végig járjuk a "közeli" harcos via ferráták legjavát, majd egy extrém pályával koronázzuk meg hódításainkat!

  • Daráló #2 - WILDKAR - Extrém via ferrata túrasorozat

    Túl vagy az első szárnypróbálgatásokon? Keményebb menetre vágysz? Tarts velünk a DARÁLÓBA!

    Via ferrata túrasorozatunkat azoknak ajánljuk, akik kipróbálták magukat pár drótos úton és a következő szintre lépnének. Közepesen nehéz mászásokkal indítunk, végig járjuk a "közeli" harcos via ferráták legjavát, majd egy extrém pályával koronázzuk meg hódításainkat!

  • Daráló #4 - KAISERSCHILD - Extrém via ferrata túrasorozat

    Túl vagy az első szárnypróbálgatáson? Keményebb menetre vágysz? Tarts velünk a DARÁLÓBA! 

    Via ferrata túrasorozatunkat azoknak ajánljuk, akik kipróbálták magukat pár drótos úton és a következő szintre lépnének. Közepesen nehéz mászásokkal indítunk, végig járjuk a "közeli" harcos via ferráták legjavát, majd egy extrém pályával koronázzuk meg hódításainkat!

  • Dolomitok via ferrata túra I. - Cortina d'Ampezzo legizgalmasabb via ferrata útjai

    Via Ferrata túránk célpontja a világszinten 2. legszebb és legegyedibb hegyvidék, az olaszországi Dolomitok (UNESCO Világörökség).  Csipkés tornyainak és káprázatosan csillogó marsbéli völgyeinek legszebb részeit fedezzük fel egy szűkebb hét alatt. Sziklafalakon vezető mesterséges útvonalon, létrák, hidak és pallók segítségével olyan varázslatos helyekre jutunk el, mely eddig csak a sziklamászók különleges kiváltsága lehetett.

  • Dolomitok via ferrata túra II. - Extrém (haladó) via ferrata túra Cortina d'Ampezzo környékén

    Ha ezt az extrém túrakiírást böngészed, reméljük már bezsebeltél pár skalpot az egyszerűbb ferrata utak táborából. Eseményünket azoknak a kalandoroknak ajánljuk, akik részt vettek valamely közepesen nehéz (C) - nagyon nehéz (D) via ferrata túrán és a következő fokozatra lépnének, valamint kellő fizikális erőnléttel rendelkeznek ahhoz, hogy technikásabb útvonalakat is teljesítsenek. Programunk a Dolomitok legszebb és legnehezebb via ferrata útvonalait tartalmazza, melyeket sorról-sorra egy szűkebb hét alatt fogunk meghódítani!

  • Exkluzív katalóniai via ferrata túra - Spanyolországi kalandtúra a Costa Brava, Pireneusok és Andorra varázslatos vidékén

    Spanyolország egyik legvarázslatosabb vidékét járjuk végig egy kalandokban gazdag hét alatt. Barcelonából indulunk, áthaladunk Costa Brava vad tengerpartján, Dél-franciaország méltán híres nyugati határán (Cote Vermeille, Pireneusok), míg végül visszaérkezünk a Montserrat körüli fenséges hegyekbe.
    A szállásaink sátor helyett immár kényelmes appartmanokban lesz, szebbnél-szebb környezetben.
    Útközben számos, igazi élményekkel megajándékozó, változatos via ferrata útvonalat hódítunk meg, kisebb-nagyobb kiránduláson veszünk részt, felfedezzük a vidék legizgalmasabb zugait. A körtúrához autót bérlünk, így lehetőségünk lesz, az eredeti kiírásban nem szereplő kisebb fakultatív programok szervezésére is.

  • Franciaországi via ferrata túra - Kalandnyaralás a "vasalt" utak birodalmába

    A via ferrata Franciaországban a turizmus önálló ágazata. A Francia-Alpokban szinte minden síközpont mellett található egy vagy több túraútvonal, ami segíti a nyári turizmus fellendítését. Megbújnak a szurdokokban, dombok között, s az iszonyatos falak mentén.

  • Garda-tavi via ferrata túra - Mediterrán kalandnyaralás varázslatos környezetben

    A Garda-tó és környéke Európa legnépszerűbb via ferrata túra célpontja! Turisták ezrei látogatják minden évben, hogy megcsodálják ezt a színes és változatos vidéket. Egyedi klímája, terepi adottságai a kalandsportok Mekkájává tették...

    Sziklamászás, windsurf, kite, via ferrata, kerékpározás, túrázás, canyoning, szinte nincs is olyan sport aminek ne adhatna otthont a végletek hazája. A havas hegycsúcsok árnyékában megbújó citromfák és pálmafák hihetetlen kontrasztot húznak, s a tó inkább kelti egy tengerpart érzését, mintsem egy szokványos állóvíz egyszerű mivoltát.

  • Gleccserjáró tanfolyam / Grossvenediger mászás (3662m)

    Téged is vonz a gleccserek különös világa, a rejtelmes gleccserhasadékok és az örök jég birodalma? Szeretnél magabiztosan és biztonságosan közlekedni a magas hegyek jégfolyamain? Gyere el velünk a Grossvenedigerre, Ausztria egyik legmagasabb gleccserére és tanuld meg a biztonságos gleccserjárás alapjait!

  • Grossglockner - Magashegyi túra és mászás Ausztria tetejére - 3798m

    A Grossglockner normál útja egy jól ismert és híres útvonal. Mivel ez vezet Ausztria legmagasabb pontjára, számtalan látogatót vonz minden évben. A Grossglockner megmászása szinte minden kalandor álma! Akkor mehet a bakancslistádra?

  • Hegyivadászok nyomában I. - WWI - Történelmi trekking és via ferrata kalandtúra a Dolomitokban - szakvezetéssel

    A Dolomitok az olasz Alpok része, mely mészkőhegyekből áll. A mészkő sajátosságaiból adódóan az évezredes erózió hatalmas meredek tornyokat formált a sziklákból. A sziklák alatt varázslatos törmelék kúpok alakultak ki. A hegység páratlan látványt nyújt.

    A Dolomitok területe az első világháborúban hadszíntérré vált, mely gyökeresen átformálta e csodálatos vidék törékeny arculatát. Történelmi szakvezetéssel, izgalmas túrákkal, kirándulásokkal - Indiána Jones bőrébe bújva - nyújtunk hiteles bepillantást őseink küzdelmébe. E túránk a Cortina környéki első világháborús eseményekről ad történelmi áttekintést.

  • Hochtor (2369m) mászás és via ferrata túra - Izgalmas aktív hosszú hétvége az Ennstaler-Alpokban

    Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl… Ismerős? De vajon hol is van ez az Óperenciás tenger?

    A történet egészen a kalandozó őseinkig nyúlik vissza, akik portyázásaik során gyakran megfordultak a mai Ausztria, és Dél-Németország területén, az Enns folyó felső vidékén. Aminek német neve Ober-Enns, vagyis az Enns-en túli rész. Innen ered a magyar Óperenc(ia). Bizony nem kis távolságra van ez hozzánk, és amikor még csak a ló volt az egyetlen közlekedési eszköz, valóban óriási messzeségnek számított. Nem csoda hát, hogy az emberek elképzelni sem tudták mi lehet arrafelé, ahol még a madár sem jár. Az ismeretlen területeket képzeletükben mesebeli hősökkel népesítették be, akiket különböző tulajdonságokkal ruháztak fel...

  • Hótalpas túra a Schneebergre - Egynapos téli trekking Ausztriába - 2017

    A Schneeberg hegytömbje a magyar határhoz legközelebb eső igazi kétezres hegy, Alsó-Ausztria déli részén, Wiener Neustadt közelében terül el. A hegy legmagasabb pontja a 2076 méter magas Klosterwappen, nyáron a híres Salamander fogaskerekű vasúttal és egy kisebb túrával könnyen megközelíthető, így a kirándulók körében rendkívül kedvelt. A varázslatos hegyvidéki táj, a gazdag növény- és állatvilág már egy hétvégi kirándulás keretében is új erővel tölt fel mindenkit és kiragad a hétköznapok taposómalmából. Télen pedig egy behavazott mesevilág fogad bennünket, az alsóbb régiókban fenyőerdőkkel, feljebb pedig sziklás, jeges részekkel. Ilyenkor mutatja igazi formáját a Schneeberg - hiszen a neve magyarul "Hóhegy" :)

  • Hótalpas túra az Alacsony-Tátra főgerincén - Téli kalandtúra Szlovákiában

    Hótalpas programjaink remek lehetőséget kínálnak a téli túrázás egyre népszerűbb formájának megismerésére. A bakancs talpára rögzíthető, viszonylag nagy felületű talpnak köszönhetően nem süllyedünk bele a hóba, ami különösen a mély, friss porhóban nélkülözhetetlen a haladáshoz. A talpak alján elhelyezkedő tüskék a jegesebb felületeken is megtartanak, s így nem csúszunk vissza. A hótalp használata mindenki által könnyen elsajátítható de szükséges hozzá túra tapasztalat, s elengedhetetlen a jó és kényelmes téli bakancs.

  • Ismerd meg a Magas-Tátrát! - Túra #1 - Nagyszalóki csúcs (2452 m)

    Valószínűleg nincs olyan ember (de legalábbis természetjáró) Magyarországon, aki ne vágyna a Magas-Tátrába, vagy ne látogatta volna meg legalább egyszer. Hogy ezt a különös rajongást a hegység iránt a történelmi múlt, a magashegység közelsége vagy egyszerűen a környéket övező hangulat okozza, nehéz lenne megmondani. Túráink során mindenesetre módszeresen bejárjuk a tájegység turisták által látogatható részeit. Aki még nem járt erre, annak ez egy nagyszerű lehetőség a szlovák oldal megismerésére, aki pedig már jártas a környéken azért tartson velünk, hogy ne maradjon felfedezetlen túraút előtte.

  • Ismerd meg a Magas-Tátrát! - Túra #2 - Kriván (2494 m)

  • Ismerd meg a Magas-Tátrát! - Túra #3 - Lorenz-hágó (2314 m), Elülső Szoliszkó (2093 m)

    Valószínűleg nincs olyan ember (de legalábbis természetjáró) Magyarországon, aki ne vágyna a Magas-Tátrába, vagy ne látogatta volna meg legalább egyszer. Hogy ezt a különös rajongást a hegység iránt a történelmi múlt, a magashegység közelsége vagy egyszerűen a környéket övező hangulat okozza, nehéz lenne megmondani. Túráink során mindenesetre módszeresen bejárjuk a tájegység turisták által látogatható részeit. Aki még nem járt erre, annak ez egy nagyszerű lehetőség a szlovák oldal megismerésére, aki pedig már jártas a környéken azért tartson velünk, hogy ne maradjon felfedezetlen túraút előtte.

  • Ismerd meg a Magas-Tátrát! - Túra #4 - Fehér-tavi csúcs (2230 m), Lomnici-csúcs (2634 m)

    Valószínűleg nincs olyan ember (de legalábbis természetjáró) Magyarországon, aki ne vágyna a Magas-Tátrába, vagy ne látogatta volna meg legalább egyszer. Hogy ezt a különös rajongást a hegység iránt a történelmi múlt, a magashegység közelsége vagy egyszerűen a környéket övező hangulat okozza, nehéz lenne megmondani. Túráink során mindenesetre módszeresen bejárjuk a tájegység turisták által látogatható részeit. Aki még nem járt erre, annak ez egy nagyszerű lehetőség a szlovák oldal megismerésére, aki pedig már jártas a környéken azért tartson velünk, hogy ne maradjon felfedezetlen túraút előtte.

  • Ismerd meg a Magas-Tátrát! - Túra #5 - Tengerszem-csúcs (2503 m), Kapor (2363 m)

    Valószínűleg nincs olyan ember (de legalábbis természetjáró) Magyarországon, aki ne vágyna a Magas-Tátrába, vagy ne látogatta volna meg legalább egyszer. Hogy ezt a különös rajongást a hegység iránt a történelmi múlt, a magashegység közelsége vagy egyszerűen a környéket övező hangulat okozza, nehéz lenne megmondani. Túráink során mindenesetre módszeresen bejárjuk a tájegység turisták által látogatható részeit. Aki még nem járt erre, annak ez egy nagyszerű lehetőség a szlovák oldal megismerésére, aki pedig már jártas a környéken azért tartson velünk, hogy ne maradjon felfedezetlen túraút előtte.

  • Ismerd meg a Magas-Tátrát! - Túra #6 - Vörös-torony hágó (2341 m), Lengyel-nyereg (2150 m), Kis-Viszóka-csúcs (2428 m)

    Valószínűleg nincs olyan ember (de legalábbis természetjáró) Magyarországon, aki ne vágyna a Magas-Tátrába, vagy ne látogatta volna meg legalább egyszer. Hogy ezt a különös rajongást a hegység iránt a történelmi múlt, a magashegység közelsége vagy egyszerűen a környéket övező hangulat okozza, nehéz lenne megmondani. Túráink során mindenesetre módszeresen bejárjuk a tájegység turisták által látogatható részeit. Aki még nem járt erre, annak ez egy nagyszerű lehetőség a szlovák oldal megismerésére, aki pedig már jártas a környéken azért tartson velünk, hogy ne maradjon felfedezetlen túraút előtte.

  • Izland kalandtúra - Laugavegur tűzön-vízen át

    Neked mi jut eszedbe először, ha azt a szót hallod: Izland? A tűz és jég országa? Gejzírek otthona? Kietlen lávamezők, zöldellő kanyonok, hatalmas vízesések, aktív vulkánok, kimondhatatlan helységnevek? Bálnaleves?

    Igen, elsőre valószínűleg mindenkinek ilyen és ehhez hasonló közhelyes gondolatok ugranak be Izland kapcsán, amik bár igazak, koránt sem lehet csupán ennyivel leírni ezt a vidéket. Minden szempontból különleges, a túrázó számára pedig kifejezetten izgalmas és változatos ország ez, ahonnan úgy távozik az ember, hogy ide márpedig vissza fog térni. Túránkon az ország talán legszebb és méltán legnépszerűbb útvonalát járjuk végig, hogy részesei lehessünk annak a tündérmesének, ami oly sok művészt és a filmes világot is megihlette.

    Ízelítő Izland varázslatos vidékeiről >> THE FLOW OF TIME (ON ICELAND)

  • Kalandnyaralás az Azori-szigeteken - Egy varázslatos aktív hét a világ végén...

    Hogy mit találunk a világ végén? A nyugalom szigetét, a zöld ezer árnyalatát, egyedi természeti szépséget és egy sajátos, varázslatos emberi életkörnyezetet!

    Aktív programunk legfőbb látnivalói e fenséges hely természeti képződményei, a vulkanikus hegyek maradványa és a több színben pompázó, lenyűgöző krátertavak. Meglátogatunk teaültetvényt, úszunk bálnákkal, fürdünk gejzírtavakban, természetes termálfürdőkben, szűk szurdokok vízében, hogy a dús növényzeten keresztül felfedezzük a sziget legeldugottabb pontjait...

  • Kalandtúra a Dolomitokban - Marmolada trekking, gleccser és via ferrata túra

    Via Ferrata túránk célpontja a Dolomitok (olasz nyelven Dolomiti; német nyelven Dolomiten; friuli nyelven Dolomitis), az Alpok egyik hegycsoportja. Olaszországban terül elBelluno, Bolzano (Bozen) és Trento megyék területén. Hagyományos határai nyugaton az Adige (Etsch) folyó völgye, keleten pedig a Piave völgye (Pieve di Cadore). Északon a Puster völgye (Val Pusteria, Pustertal) választja el az olasz-osztrák határt átszelő Tauerntől, délen a Sugana völgye (Val Sugana) választja el a Lombard-Venetói-síkság felé átmenetet képező Elő-Alpoktól. A Dolomitok hegycsoportja azonban túlnyúlik ezen hagyományos határokon, kelet felé a Piave folyón túl terül el a Dolomiti d’Oltrepiave(Piavén-túli Dolomitok), nyugat felé pedig az Adige völgyén túl terülnek el a Nyugati-Dolomitok, más nevén a Brenta-csoport. Trento (Trident) és Vicenza megyék területén fekszik a Piccole Dolomiti (Kis-Dolomitok) hegycsoport. A Dolomitok vidéke 2009 óta része az UNESCO Világörökségének.

  • Kalandtúra a Fekete hegyek országába - A vadregényes Montenegró

    Hat napos, átlagos kondícióval teljesíthető nyári túránk a Fekete-hegyek országába, Montenegróba vezet. A 2006 óta önálló államnak számító dél-adriai ország (eredeti nevén Crno Gora) nemcsak mediterrán tengerpartjáról nevezetes, hanem felbecsülhetetlen természeti kincseket és ezek vadregényes változatosságát tartogatja a turisták és kalandorok számára.

  • Kalandtúra a Mont Blanc árnyékában - magashegyi trekking és fotós túra

    Utazásunk célpontja Franciaország legszebb és legkalandosabb magashegyi trekking és túraútvonalai. Hatalmas gleccserek lábánál, meredek szurdokok mélyében, iszonyatos falak mentén, vízesések alatt és gyönyörű panorámát biztosító, kígyóként hullámzó gerinceken vezet majd utunk. Soha nem látott közelségből csodálhatjuk meg a Mont Blanc árnyékában megbúvó antik természet monumentális képződményeit.

  • Königsjodler (Hochkönig) via ferrata, klettersteig túra 2017 - A drótos utak királya

    A Königsjodler via ferrata / klettersteig az egyik legnehezebb és leghosszabb út Salzburg tartományban. 1700 méteres szintet kell legyőzni a Hochkönig csúcsig, ebből 700 méter a via ferrata, a többi gyaloglás. Az steig közvetlenül egy gerincen halad vadul felfelé, melynek tornyain folyamatosan fel-le ingázunk. Nehézségét a nyolc tűhegyes toronynál található kisebb-nagyobb kanyon (Jungfrauensprung, Teufelsschlucht és Flying Fox a Sallerriss felett) látványa feledteti. A felvezető ösvény festői képe lenyűgöző, napsütéses napokon a kilátás verhetetlen, a panoráma lélegzetállító.

  • Mont Blanc túra (4808 m), mászás az Alpok csúcsára - 2016

    A Mont Blanc (fonetikusan: [mõˈblã]) vagy olaszul Monte Bianco (jelentése mindkét nyelven: „fehér hegy”) az Alpok, Nyugat-Európa és egyben az Európai Unió[1] legmagasabb hegye. A franciák úgy is hívják: La Dame Blanche („A fehér hölgy”). Magassága kb. 4810,9 méter, de ez a hóesés, az időjárás, illetve a jégsapka mozgásának függvényében évről évre néhány métert változik. Tágabb értelemben a Mont Blanc-tömb csúcsok egy csoportja.

  • Rax - Hohe Wand Via Ferrata / Klettersteig túra - Ausztria

    Via Ferrata (klettersteig) túránk célpontja a Rax hegység, ami az osztrák szövetségi tartományok Alsó-Ausztria és Stájerország határán, az Északi Mészkő-Alpokban található. Legmagasabb csúcsa a Heukuppe (2007 méter). A Rax a közeli Schneeberggel együtt - a mély Höllental (Pokol) völgy, s a Schwarza-patak választja el el őket - , kalandos és változatos terepet nyújt a túrázók és a hegyi sportok szerelmeseinek.

  • Sas-út túra - A Magas-Tátra legizgalmasabb hegyi útvonala

    Egyenetlen sziklafelszín, óriás gránittömbök, durva törmelékek jellemzik e gerincvonulaton végigvezető egyedülálló és lélegzetelállító turista útvonalat. A legtöbben csak úgy ismerik a Sas út (Orla Perć), mely legendásan a legnehezebb gerinctúrának számít a Magas-Tátrában...

    Túránk célja e híres, hírhedt Sastúra teljesítése. Azonban a megszokottaktól eltérően kis csapatunk ezúttal nem Zakopane felől, a “normál úton” közelíti meg, hanem egyenesen Szlovákiából a Magas-Tátra főgerincén átkelve egy egyedülálló 4 napos kalandozást biztosítva.

  • Sítúra és hótalpazás a Dolomitok szívében - Fanes nemzeti park

    Ha valami igazán különleges téli élményre vágysz, akkor tarts velünk a Dolomitokba!

    Téli túránk célpontja a Dolomitok, az Alpok (szerintünk) legszebb hegycsoportja, amely 2009 óta az UNESCO Világörökség része. A magyar túrázok között leginkább via ferrátáiról ismert hegycsoport egy másik oldalát szeretnénk most megmutatni nektek - méghozzá havon közlekedve!

  • Triglav via ferrata túra csúcsmászással - Egy igazi kalandtúra a Júliai Alpokban

    A Júliai Alpok Olaszország és Szlovénia területén fekszik, elnevezése a latin Iulia („Julius-féle karsztvidék”) tájegységre utal, amely nevét Julius Caesar-ról kapta az építtetett közeli Forum Iulii város és Via Iulia Augusta út emlékére. Legmagasabb csúcsa a Triglav (2864m), egyben Szlovénia nemzeti jelképe is. Toronyszerű, kiemelkedő mészkő-csúcsok, alpesi rétek, vadul zubogó hegyi patakok, vízesések és ezek által kivájt mély szurdokvölgyek kápráztatják el az idelátogatókat.

  • Végtelen kalandtúra Erdélyben - Földön, vízen, levegőben - Transylvania OVERLAND

    Kész vagy a nyár legnagyobb KALANDJÁRA? Egy hét az utazás, a felfedezés és a csobbanás jegyében! Erdély legizgalmasabb kincseit kutatjuk fel, miközben lélegzetelállító csúcsokat mászunk, nyakig merülünk hűs szurdokok vízébe és bevesszük Drakula várát! Csak egy dologra számíthatsz biztosan, nem úszod meg szárazon!

  • Via Ferrata / Klettersteig és Magashegyi tanfolyam - Rax / Hohe Wand

    MAKASEA Via Ferrata és Magashegyi alapismeretek tanfolyammal azoknak a túrázóknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik most kezdenek megismerkedni az említett környezettel, illetve ahol már megvoltak az első szárnypróbálgatások, de szükség lehet további hasznos gyakorlati tapasztalatokra.

  • Via ferrata túra túl az Óperencián... - Izgalmas aktív hosszú hétvége az Enns folyó völgyében

    Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl… Ismerős? De vajon hol is van ez az Óperenciás tenger?

    A történet egészen a kalandozó őseinkig nyúlik vissza, akik portyázásaik során gyakran megfordultak a mai Ausztria, és Dél-Németország területén, az Enns folyó felső vidékén. Aminek német neve Ober-Enns, vagyis az Enns-en túli rész. Innen ered a magyar Óperenc(ia). Bizony nem kis távolságra van ez hozzánk, és amikor még csak a ló volt az egyetlen közlekedési eszköz, valóban óriási messzeségnek számított. Nem csoda hát, hogy az emberek elképzelni sem tudták mi lehet arrafelé, ahol még a madár sem jár. Az ismeretlen területeket képzeletükben mesebeli hősökkel népesítették be, akiket különböző tulajdonságokkal ruháztak fel...

  • Világok találkozása, Marokkó - Túra az Atlasz hegység csúcsára, Jbel Toubkal (4167m)

    Európát magunk mögött hagyva egy olyan világba csöppenünk, ahol varázslatos egyvelegét találjuk az afrikai, arab és európai kultúrának. Történelme számos titkot, felfedezésre váró mesét rejt magában, színes, kavargó, ámulatba ejtő. Marokkó, a világok találkozása!
    Már a repülőről megpillantani az Atlasz-hegységet. Több, mint 2000 km hosszan terül el, az Alpi-himalájai hegységrendszer legnyugatibb részét alkotva, mely kettészeli Marokkót egy tengerparti, mediterrán jellegű, valamint egy sivatagi tájjá. Kalandtúránk célpontja e masszívum legmagasabb pontjának a Jbel Toubkal-nak megmászása.

  • Kalandos via ferrata túra Ausztria és Németország legizgalmasabb útvonalán

    ZUGSPITZE és POSTALMKLAMM via ferrata túra - Németország legmagasabb csúcsa és Ausztria legizgalmasabb via ferrata útja

    Egy igazi élménytúrára invitálunk benneteket! Ömlesztve élhetitek át a via ferrata és magashegyi túrázás legizgalmasabb momentumait!

    Egy hatalmas katlan lezúduló gleccserén túrázva, kanyargó mászóúton hódítjuk meg Németország legmagasabb csúcsát a Zugspitze-t (2963m), majd Ausztria legvadregényesebb szurdokán, lezúduló vízesések között kúszunk keresztül egy lélegzetállító, természetes "kalandparkban"! És ez még nem minden! Túráink szálláshelye a legvarázslatosabb alpesi fürdőtavak (Mondsee, Eibsee, Wolfgangsee) partja, mely minden egyes délután igazi felfrissülést fog ajándékozni számunkra!