Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben

Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

A Börzsöny hazánk harmadik legmagasabb hegysége, az Északi középhegység legnyugatibb tagja, amely leginkább érintetlen vadonjáról, mély völgyeiről, és föléjük magasodó vad bérceiről ismert. Gyakorlatilag Magyarország egyik legérintetlenebb összefüggő erdejében kirándulhatnak az ide látogatók. Ebből a rengetegből szeretnénk egy kis ízelítőt nyújtani nektek egy kellemesen fárasztó decemberi kirándulás keretei között, ahol kis szerencsével, akár a Tátrát is láthatjuk.

 

Részletes információk

A programtervezetet és a benne található célpontokat - mint jelentkezők - bármikor megváltoztathatjátok, valamint kiegészíthetitek. Túravezetőink tapasztalatának köszönhetően igyekszünk elérni, hogy eseményeink a lehető legnagyobb élményt nyújtsák számotokra, és állandó tagjaivá váljatok kalandozásainknak!

NAPI PROGRAMTERV:

Utazás menetidő: Budapest - Diósjenő  (1 óra 20 perc, 70 km) -  az utazást összeszervezzük

Találkozó: reggel 9 óra, Diósjenő, Szabadság u. 51. (Coop előtti parkoló) 

1. nap Utazás, majd találkozó reggel 9 órakor Diósjenőn a főtéren található parkolóban. A találkozó és ismerkedés után átbeszéljük az aznapi programot, majd nekivágunk a Csóványos meghódításának. A Dugóhúzó nevezetű völgy meredélyét megmászva majd egy patakon átkelve, szép szálerdőkben haladva érjük el az Alsó-Hinta-rétet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Naszályra. A magassággal együtt az uralkodó fafaj is változik, bükkösök között vezet az utunk. A Csóványosi kilátónál, mindenkinek lesz ideje felfrissülni, megebédelni, gyönyörködni az elénk táruló kilátásban, aminek reméljük, a Tátra is része lesz. A pihenő után visszaindulunk Diósjenőre, érintve a Foltán-keresztet és a Csehvárat.

Táv, szint: 17 km, 750 m 

Általános információk:

  • A túra a decemberben lesz megtartva, ezért az esetleges szép idő senkit se tévesszen meg, 1000m környékén előfordulhat hidegebb, havasabb időjárás is. Mindenki készüljön réteges meleg ruhával, valamint vízhatlan felső réteggel.
  • Érdemes termoszban meleg teát, forralt bort, esetleg egy kis üvegcse pálinkát is bepakolni, hogy a túrának igazán téli legyen a hangulata:)
  • Élelmiszer és ital vásárlására a gyalogtúra előtt a diósjenői Coopban van lehetőség. Szombati nyitva tartás: 6:00-14:00

A túratervezetet az időjárás, a jelentkezők erőnléte és/vagy a túravezető javaslata megváltoztathatja.

A túra időpontja:

Jelenleg nincs meghirdetve

Részvételi költség vendégként:

-

Részvételi költség MAKASE tagoknak:

-

Érdekel a tagság! Hogyan lehetek tag? Katt ide >>

A részvételi költség tartalmazza:

* a túravezetést, szervezést

A részvételi költség nem tartalmazza:

* az utazást:
  egyénileg - az utazást segítünk összeszervezni

* a szállást:
  -

* az étkezéseket

  

Szükséges erőnlét, a túra nehézsége:
KÖZEPESEN NEHÉZ

SZÜKSÉGES FELSZERELÉSEK:

Ruházat - Az évszaknak és időjárásnak megfelelő, réteges öltözködés ajánlott. Érdemes esőruházattal készülni, hogy az esetleges csapadékos idő se tudjon kifogni rajtunk.

Élelem - Nagyon fontos, hogy fejenként legalább 2 liter víz legyen mindenkinél! Élelem szempontjából kétszeri étkezéssel kell számolni (szendvicsek), illetve csokoládét, kekszet érdemes hozni a gyors energiapótlás végett.

Felszerelés - Térképpel és iránytűvel készülünk, de aki szeretné jelölni az útvonalat, természetesen hozhat magával papír alapú térképet, vagy GPS-t. Aki szeret fényképezni, az hozza magával az apparátusát, mert lesznek szép, panorámás helyek.

Lépjen velünk kapcsolatba

Lépjen velünk kapcsolatba

Ha további információt szeretnél, töltsd ki ezt az űrlapot. Amint lehet válaszolunk.

 

Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben - Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

Tekintetünk viszonylag szabadon végigjárhatja többek között a Magas- és az Alacsony-Tátra vonulatait...

A Börzsöny az Északi-középhegység részeként az Északnyugati-Kárpátok belső vulkáni övezetének a tagja, és mint ilyen, nagyrészt vulkáni kőzetekből épül föl. A vulkáni tevékenység nagyjából 14 millió éve maradt abba, ekkor a hegy legmagasabb pontja körülbelül 1400-1500m magas lehetett. Azóta a szabályos vulkáni formák erodálódtak, azonban a völgyhálózaton, és a fontosabb bércek láncolatán még kivehető az régi kaldera helye, amelyet mi is tanulmányozhatunk majd a Csóványoson épült kilátóból.

Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben - Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

A Csóványos a Börzsöny 938m magas, legmagasabb csúcsa. A hegy tetején egy eredetileg 23 m magas geodéziai tornyot építettek 1978-ban, azonban a torony nyitva állt, így az ere járó turisták kilátónak használták a róla nyíló csodás körpanoráma miatt. 2013-ban a tornyot lezárták, és köré egy biztonságosabb fa szerkezetet húztak, amely azon fölül, hogy kilátóként szolgál, még az egyes szintjein elhelyezett tájékoztató táblákkal is hozzá járul a természetjárók kellemes élményéhez. Ez a csúcs és a rajta található kilátó lesz a túránk tulajdonképpen végpontja.

Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben - Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

Mivel a Börzsönytől északra az Ipoly medencéje található, így észak felé a tekintetünk viszonylag szabadon végigjárhatja a Kárpátok északi részének vonulatait, többek között a Magas- és az Alacsony-Tátrát, a Kis- és a Nagy-Fátrát. Ehhez a kivételes kilátáshoz természetesen megfelelő időnek kell lenni. Ilyen időre leginkább télen lehet esélyünk, amikor a hideg, ködös légtömegek megülik az alacsonyabban fekvő területeket. Ilyenkor a Börzsöny napsütötte tömege szigetként emelkedik a szomorkás, borús tájak fölé, és a habzó ködréteg fölött gyönyörködhetünk a felvidék hegyeiben.

Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben - Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

A Csóványos maga a Börzsöny legmagasabb, központi részén a Magas-Börzsönynek nevezett részen található. Mint a neve is mutatja, ez a Börzsöny legmagasabb része. Domborzatát tekintve mély és szűk völgyek jellemzőek rá, amelyekben bővizű, gyors folyású hegyi patakok szaladnak, és az egykori kiterjedt börzsönyi kisvasúthálózat emlékeit őrző töltések is a völgyek hangulatát hivatottak kihangsúlyozni. A völgyek fölé emelkedő ormokat csak kemény szintek leküzdése árán lehet elérni, azonban az ott található panoráma pótol a fáradozásainkét.

Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben - Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

A változatos domborzati viszonyoknak köszönhetően a Magas-Börzsönyben nincsenek letelepedésre alkalmas fennsíkok vagy völgyek, így település sem alakult ki. Emiatt a mai napig érintetlen, más hegységeinkhez viszonyítva. Árnyas bükkösök, és barátságos tölgyesek a legjellemzőbbek, de a hazai hegyvidéki fatársulások nagyrésze szépen tanulmányozható itt. A hely háborítatlanságának remek jelzője a hiúz, mint igazán félénk macskaféle jelenléte a hegységben. A hegység csúcsragadozójának a megpillantását azonban nem ígérhetjük, ugyanis nagyon tart az embertől, így különös szerencse kell, hogy valaki élete folyamán akár egyszer is megláthassa a természetben.

Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben - Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben - Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben - Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben - Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

Tátralátó kiruccanás a Börzsönyben - Kalandos téli túra Magyarország legérintetlenebb erdejébe

Ha részt vennél, ezen a kellemes hangulatú téli kiránduláson, akkor jelentkezz bátran,várunk sok szeretettel!

Képek forrása: MAKASE, Lánczi Péter, Potyó Imre ©

Czigány Gábor

Miért érdemes tagnak lenned?

Tagdíjaddal támogatva szervezetünket, lehetővé teszed a szabadidősport és a kaland-sport feltételeinek javítását. Számos olyan eseményen vehetsz részt, melyhez egyesületünk biztosítja számodra a szakmai vezetést, illetve a legkorszerűbb felszerelések használatát.
Egy céltudatos csapat tagja lehetsz, részese a közös munkánknak, és megmozdulásainknak, ahol független szervezetként biztosítjuk a legújabb szabadidősport tevékenységek fejlesztését, terjesztését.

A tagjainknak járó szolgáltatásokról bővebben itt olvashatsz >>>
2017-es Eseménynaptár >>>