Még egymillió lépés a Mecsekben

+ Underground kaland – ami ez első részből kimaradt

A Mecsek hazánk legdélebbi fekvésű hegysége, amely szigetként emelkedik ki a Dél-Dunántúl alacsonyabb dombságai és síkvidékei fölé. De sziget más értelemben is. Az idelátogató turista egy olyan, máshoz nem hasonlítható hangulatú, legendákkal és mondákkal átszőtt, természeti kincsekben bővelkedő, kulturálisan és néprajzilag gazdag vidéken találhatja itt magát, hogy nem érzi túlzásnak a régi mondást:

„Ország gyöngye aranya,
Legszebb megye Baranya.”

 

Részletes információk

A programtervezetet és a benne található célpontokat - mint jelentkezők - bármikor megváltoztathatjátok, valamint kiegészíthetitek. Túravezetőink tapasztalatának köszönhetően igyekszünk elérni, hogy eseményeink a lehető legnagyobb élményt nyújtsák számotokra, és állandó tagjaivá váljatok kalandozásainknak!

NAPI PROGRAMTERV:

Utazás menetidő: Budapest - Kővágószőlős  (3 óra, 250 km) -  az utazást összeszervezzük

Találkozó: reggel 9 órakor, Kővágószőlősön, a Mecseki Bányászati múzeum parkolójában 

1. nap

  • Utazás, majd találkozó reggel 9 órakor, Kővágószőlősön, a Mecseki Bányászati múzeum parkolójában.
  • Röviden átbeszéljük a programot.
  • Túrázás a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet területén, Babás szerkövek – Zsongorkő – Kolostor rom.
  • A Kolostor romnál ebédünk elfogyasztását követően visszaereszkedünk autóinkhoz, majd közösen Orfűre utazunk, ahol elfoglaljuk szállásunkat, illetve a vállalkozóbb kedvűek innen gyalog mehetnek le Orfűre, a Büdös-kúti-kolcsosház érintésével.
  • Sötétedés után, fejlámpás túra a közelben lévő Sárkány-szakadékba.

Táv, szint: 11km, 450m (Cserkúti végponttal); 16km, 570m (Orfűi végponttal);
                   + 3km, 100m (Sárkány-szakadék fejlámpával)

2. nap

  • Reggeli után, 8 órától a Mecsek felszín alatti képződményei megtekintésére nyílik lehetőségünk.
  • A bevállalós túrázók a Mecsek-Háza barlangászainak vezetésével felfedezhetik a térség harmadik legmélyebb barlangjának szűkkuszodáit, hasadékait, kürtőit.
  • A kényelmesebb barlangi túra kedvelői Abaligetre utazva részt vehetnek az Abaligeti-csepkő barlang utcai ruhában is látogatható túráján.
  • A barlanglátogatás után, szabadprogram. Lehetőségünk van egy könnyű sétát tenni az orfűi és abaligeti tavak sétányán, vagy a Kemencés udvar kulináriumában kóstolhatunk bele a térség étel-ital kínálatába. Szép időjárás, és elegendő idő esetén megtekinthetjük a Balázs-hegyi kilótót.

 

Általános információk:

  • A Cserkúti végpontot választó résztvevők a kirándulás során könnyű túrára számíthatnak, amelynek az időtartama 2-4 óra, a szintemelkedés nem több 500 méternél, a túra távolsága pedig kevesebb15 kilométernél.
  • Akik gyalogszerrel mennek Orfűre, közepesen nehéz túrán vehetnek részt, melynek időtartama 4-6 óra, a szintemelkedés nem több 1 000 m-nél, a túra távolsága pedig kevesebb 20 km-nél.
  • Élelmiszer és ital vásárlására a gyalogtúra előtt, illetve azt követően Orfűn van lehetőség.
Túráink egész naposak, ezért kényelmes túra ruházat, bakancs vagy túracipő és felszerelés, csapadékos idő esetén esőruházat ajánlott.

A túratervezetet az időjárás, a jelentkezők erőnléte és/vagy a túravezető javaslata megváltoztathatja.

A túra időpontja:

Jelenleg nincs meghirdetve

Részvételi költség vendégként:

-

Részvételi költség MAKASE tagoknak:

-

Érdekel a tagság! Hogyan lehetek tag? Katt ide >>

A részvételi költség tartalmazza:

* a túravezetést, szervezést

A részvételi költség nem tartalmazza:

* az utazást:
  egyénileg - az utazást segítünk összeszervezni

* a szállást:
  -

* az étkezéseket

  

Szükséges erőnlét, a túra nehézsége:
KÖZEPESEN NEHÉZ

SZÜKSÉGES FELSZERELÉSEK:

Ruházat - Az évszaknak és időjárásnak megfelelő, réteges öltözködés ajánlott. Érdemes esőruházattal készülni, hogy az esetleges csapadékos idő se tudjon kifogni rajtunk.

Élelem - Nagyon fontos, hogy fejenként legalább 2 liter víz legyen mindenkinél! Élelem szempontjából kétszeri étkezéssel kell számolni (szendvicsek), illetve csokoládét, kekszet érdemes hozni a gyors energiapótlás végett.

Felszerelés - Térképpel és iránytűvel készülünk, de aki szeretné jelölni az útvonalat, természetesen hozhat magával papír alapú térképet, vagy GPS-t. Aki szeret fényképezni, az hozza magával az apparátusát, mert lesznek szép, panorámás helyek.

Lépjen velünk kapcsolatba

Lépjen velünk kapcsolatba

Ha további információt szeretnél, töltsd ki ezt az űrlapot. Amint lehet válaszolunk.

 

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

A legendás Mecsek, plusz egy kis Underground kaland

Ezúttal a Mecsek nyugati felébe kalauzolunk el benneteket, ezen belül is a híres és látnivalókban gazdag Jakab-hegyre, amely a Mecsek legnyugatabbi 600-as csúcsa. Egészen pontosan 602m magas, ezzel a hegység negyedik legnagyobb hegye. Dél felől impozánsan emelkedik ki a Pécsi síkból, így déli lejtői rendkívül meredekek. Ennek köszönhetően különös formájú sziklaalakzatok (Zsongorkő, Babás szerkövek) vonják magukra a figyelmet, amelyek azon kívül, hogy kilátást nyújtanak, az itt élő népek mondáiban jelentős szerepet játszanak. Utunk során érintjük ezeket a látványos homokkőképződményeket, ahol betekintést nyerünk régebbi korok geológiai folyamataiba. 

A Hegy tetején egy fennsík található, amelyen a történelem során kiváló védhetősége miatt központi jelentőségű városok alakultak ki. Ezek máig megfigyelhető bizonyítéka egy a fennsík peremén, több km-en körbefutó ókori földsánc, amely mesebeli hangulatot kölcsönöz a hegynek. Ezen kívül található itt még egy középkori kolostorrom, amely az utóbbi évtizedben feltárásra került, így ingyen megtekinthető. A kolostorrom mellett kellemes rétet találunk, ahol alkalmunk lesz piknikezni, és a rét szélén egy templomszerű nyitott épület tornyából remek kilátás nyílik többek között tavaszi célunk a Kelet-Mecsek irányába is. 

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

Az északi lejtők a déliekkel ellentétben lankásabbak, Orfű fele lefutó mély árnyas völgyekkel szabdaltak, amelyekben bükkösök valamint szurdokerdők találhatóak. A déli oldalakkal ellentétben itt a mészkő a jellemző. Az itt található mészkő meglehetősen tiszta, ezért a területen a karsztosodás tipikus elemei tanulmányozhatóak, többek között barlangok, töbrök, víznyelők.A hosszabb túrára vállalkozók ezen a kartsztos területen fognak lemenni Orfűre érintve a festői Budös-kúti-kulcsosházat.

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

Külön kiemelendő a Trió-víznyelőbarlang, amely 55m-es mélységével a Mecsek harmadik legmélyebb barlangja. A barlang legfőbb vonzereje a változatossága. Szűk kúszodák, tágas aknák, széles folyosók, hasadékok, kürtők megannyi variációja fellelhető benne. A bátrabb résztvevők vezetett technikai barlangtúrán vehetnek részt ebben a barlangban a második napon.

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

A hegy déli lábánál fekvő Cserkúton található Baranya megye három árpád-kori temploma közül az egyik. A Templom belső falát vele egyidős freskók díszítik.

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

Az északi oldalon található Orfű öt, korábban különálló településből jött létre a 70-es években. A falu nevezetessége egy négytagú tórendszer, amely a 60-as években létesült. A négy tó a gyönyörködtetésen kívül, minden más pihenési és szórakozási lehetőséget kielégít. Lehet itt különböző vízisportoknak hódolni, horgászni, fürdőzni, és a neves tudósról, Hermann Ottóról elnevezett tó szigorú védettséget élvez gazdag élővilága miatt. Ezen kívül található itt még egy romantikus malommúzeum, valamint kemencés udvar tájházzal. A szombat esti szállásunk is itt lesz, a mecseki barlangkutatók házában, egy barátságos réten az erdő szélén.

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt 

Orfű határában található a Sárkány-szakadék, amely egy mély sziklákkal tarkított szurdokvölgy. Rövid ám élvezetes fakultatív kirándulást tervezünk ide éjjelre, szóval fejlámpa ajánlott.

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

Az Orfű szomszédságában található Abaligeten van a hegység leghíresebb barlangja, az Abaligeti-cseppkőbarlang, másik nevén Paplika. Ez a név onnan ered, hogy a barlang hűvös hőmérsékletét kihasználva az abaligeti pap itt tárolta a borát. A barlangban egy 500m-es kiépített rész vezetővel látogatható, ezt a barlangot azoknak ajánljuk, akik a megerőltetőbb és kényelmetlenebb trió-víznyelői barlangászkodást nem vállalják.

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt

http://makase.org/celpontjaink/magyarorszag/meg-egymillio-lepes-a-mecsekben-underground-kaland-ami-ez-elso-reszbol-kimaradt  

Bezdan Photography ©

Képek forrása: MAKASE, panoramio.com, elbiferum.blogspot.hu, hu.worldmapz.com

Czigány Gábor - Kovács Zoltán

Miért érdemes tagnak lenned?

Tagdíjaddal támogatva szervezetünket, lehetővé teszed a szabadidősport és a kaland-sport feltételeinek javítását. Számos olyan eseményen vehetsz részt, melyhez egyesületünk biztosítja számodra a szakmai vezetést, illetve a legkorszerűbb felszerelések használatát.
Egy céltudatos csapat tagja lehetsz, részese a közös munkánknak, és megmozdulásainknak, ahol független szervezetként biztosítjuk a legújabb szabadidősport tevékenységek fejlesztését, terjesztését.

A tagjainknak járó szolgáltatásokról bővebben itt olvashatsz >>>
2017-es Eseménynaptár >>>