Gyalogtúra az őszi Mátra csúcsain

Galyatető, Kékestető

Merre is nem jártunk még? Vannak még kevésbé ismert területek Magyarországon, amik eddig kimaradtak a túranaptárunkból? Talán a Mátra, amit már réges-régen, keresztül-kasul be kellett volna  barangolnunk. Ahhoz, hogy egyből el is mélyedjünk magasságaiban, egy 2 napos túrára várunk benneteket, ahol opcionálisan még az éjszakát is egy kilátó fedett bivakszállásán tölthetitek, hogy elalvás előtt is az ország egyik legpazarabb kilátásában gyönyörködhessetek. Napközben felfedezzük a 2 csúcs körüli településeket, kilátó pontokat, szurdokokat és egyéb érdekességeket, hogy aztán éjszaka álomba merülve is részesei lehessünk ezeknek a magasságoknak. A bivak helyek korlátozottak, aki pedig lemarad egy modern turistaszálló tudja tölteni az  éjszakáját. Tarts velünk októberben!

 

Részletes információk

A programtervezetet és a benne található célpontokat - mint jelentkezők - bármikor megváltoztathatjátok, valamint kiegészíthetitek. Túravezetőink tapasztalatának köszönhetően igyekszünk elérni, hogy eseményeink a lehető legnagyobb élményt nyújtsák számotokra, és állandó tagjaivá váljatok kalandozásainknak!

NAPI PROGRAMTERV:

Utazás menetidő: Budapest – Galyatető 106 km / 1,5 óra.

1. nap: Találkozó Galyatető turistacentrum parkoló 8.45-kor. A túrát 9 órakkor indítjuk. Autóinkat hátrahagyva elindulunk és Ágasvár felé indulunk.

Galyatetőt ehagyva a kék útvonalon Mátraszentlászló, Mátraszentistván felé vesszük az irányt. Útközben érinthetjük a Három falu templomát, a Vörös-kő kilátót, a mátraszentistváni Sícentrumot, hogy aztán a kéken továbbhaladva fölkapaszkodjunk a nyugati Mátra legjellegzetesebb csúcsára az Ágasvárra. Útközben még a Newton szikla és a Szamár- kő is érintésre méltó látnivaló. Az ágasvári túristaházban elfogyaszthatjuk ebédünket, majd a Csörgő-szurdok és a Csörgő patak völgyében egy újabb településen, Mátraszentimrén haladjunk keresztül és érkezzünk vissza kiindulási pontunkra. Galyatetőn aztán a kilátó tetején koccinthatunk a sikeres túránkra, gyönyörködhetünk az októberi korai naplementében és bevackolhatjuk magunkat a 3db 5 fős hálókamra egyikébe, 960m magasságban. Aki nem ennyire bátor, a turistacentrum bakancsos szálláshelyén, 4 fős légterű hálótermeiben töltheti az éjszakát.

Táv: 20 km, szintemelkedés: 800 m, menetidő: 7-8 óra.

2. nap: Találkozó Mátraháza parkolóban 9.15-kor. A túrát 9.30 órakkor indítjuk, cél az ország legmagasabb pontjának bevétele.

Mátraházáról indulva a Mátra egyik legszebb körtúráját járjuk végig a Kékes-tető vad északi oldalán, parádés kilátóhelyekkel (Erzsébet-szikla, Sas-kő, Disznó-kő). Túránk csúcspontjaként érkezünk meg a túránk, a Mátra és Magyarország legmagasabb pontjára, ahol ebédünket, kávénkat, csokinkat elfogyasztva a sípályán sétálunk vissza autóinkoz.

Táv: 12 km, szintemelkedés: 600 m, menetidő: 5-6 óra.

 

A túratervezetet az időjárás, a jelentkezők erőnléte és/vagy a túravezető javaslata megváltoztathatja.

A túra időpontja:

2019. október 26-27.

Részvételi költség vendégként:

4 500 Ft

Részvételi költség MAKASE tagoknak:

Ingyenes

Érdekel a tagság! Hogyan lehetek tag? Katt ide >>

A részvételi költség tartalmazza:

  • a túravezetés díját (képzett túravezetőkkel)
  • a szervezést

A részvételi költség nem tartalmazza:

- az utazást
- az étkezést
- a szállást:
    * bivakszállás reggelivel: 4 200 Ft/fő
    * turistaház szállás reggelivel: 5 500 Ft/fő
    FONTOS: jelentkezéskor tüntesd fel, hogy melyik szállást szeretnéd választani!

- az extrémsport biztosítást, mely itt megköthető >>

  

Szükséges erőnlét, a túra nehézsége:
KÖZEPESEN NEHÉZ - Minden egészséges ember számára teljesíthető, de el lehet fáradni. Ha aktív életmódot élsz, nem érhet meglepetés. Napi túra időtartama 5-7 óra. Szédülésmentesség, magabiztos mozgáskoordináció előny.

SZÜKSÉGES FELSZERELÉSEK (általános tájékoztató):

A legfontosabb a kényelmes túraöltözet, amely szinte minden outdoor programhoz kell. Szükséged lesz többek között bakancsra vagy túracipőre (ha most készülsz vásárolni lábbelit a legideálisabb választás egy technikai talppal ellátott úgynevezett beszálló cipő, amely szinte minden terepen megállja a helyét), túrazokni (+ tartalék), kamáslira, esőkabátra vagy esőponcsóra, közepes hátizsákra, réteges aláöltözetre (a szabályozhatóság miatt), fejlámpára, esetleg túrabotra, amely a hosszabb gyaloglások alkalmával kíméli a térdedet.

Kempinges szállás esetén hozz magaddal sátrat (akinek nincsen nem szükséges feltétlenül beruháznia egy újra, mert biztos lesz aki szívesen megosztja veled a szállását, amennyiben ezt előre jelzed), hálózsákot (hegyekben, hegyek közelében ajánlott a legalább +10 fokos komfort fokozattal rendelkező), derékaljat (polifoam), de jól jöhet egy kisméretű kemping főző is. Menedékházakban az agynemű kímélése miatt, a legtöbb esetben előírás a hálózsák használata

 



Galyatető

Galyatető országos hírű magaslati üdülőhely a Mátrában, Mátraszentimre egyik településrésze. Magyarország 3. legmagasabb hegycsúcsa, a 964 méter magas Galya-tető déli oldalán alakult ki, melyről nevét is kapta.

Mátra_Galyatető jelzések

Vörös-kő kilátó

Mátraszentistván előtt rövid kaptatóval pár perc alatt érhetünk el a Vörös-kő (781 m) tetején álló kilátótoronyhoz. A Mátra-bérc e hegye nevét vas-oxidos, andezit kőzetéről kapta, melynek egy szép nagy példányát mi magunk is szemügyre vehetjük a kilátó felé vezető út mellett. A toronyból szép kilátás nyílik a felső-mátrai falvakra, a környező hegyekre.

Mátra_Vörös-kő

Ágasvár

Ágasvár a Mátra nyugati részén elhelyezkedő, meredek trachithegycsúcs, Pásztóhoz közel. Csúcsán egykor erős vár állt, melynek mára alig maradtak látható nyomai. A várat először 1265-ben említi oklevél. Fénykorát a 13. és a 14. században élte.

Mátra_Ágasvár

Mátra_Ágasvár kilátás

Ágasvár túristaház

Az Ágasvári Turistaház a Mátra nyugati peremén, Pásztótól tíz kilométerre keletre, Mátrakeresztes és Mátraszentistván között nagyjából félúton helyezkedik el. A 21-es útról Pásztót elérve már távolról feltűnik Ágasvár jellegzetes hegyes kúpja. A házat autóval teljesen megközelíteni nem lehet, az utolsó néhány kilométert kizárólag gyalogosan lehet megtenni.

Newton-szikla

A Newton-szikla az Ágasvár kettős csúcsától keletre található sziklaalakzat, mely vulkáni tevékenység során jött létre. Az ormot csipkéző kőtömbök tetejéről északkeleti irányba kapunk szép kilátást. Tiszta időben nemcsak a Mátra, hanem a Bükk vonulataiban is gyönyörködhetünk. Nevét egy kőtömbbe vésett feliratnak köszönheti, mely így szól: "NEWTON HITÉTŐL MENTSEN MEG AZ ISTEN". Az ismeretlen alkotó szerzeményét persze mindenki a saját szája íze szerint értelmezi, magyarázza.

A Csörgő-patak völgye

A Csörgő-patak a környék legjelentősebb vízfolyása, mely Mátraszentistván alól, három kisebb patak (Hutahelyi-, Nárád és Gedeon-patak) összefolyásából indul Mátrakeresztes felé, hogy onnan további egyesülések után Kövecses-patak néven folytassa útját a Hasznosi-víztárolóba. Neve arra utal, hogy megáradva a magával ragadott kövek egymáshoz ütődve időnként csörgő hangot hallatnak.

Mátra_Csörgő szurdok

Galyatető turistacentrum

A 2015. szeptember 19-én megnyílt Galyatető Turistacentrum intelligens, környezetbarát házként működik, ahol 5 különböző kényelmi fokozatú szállással (fürdőszobás szoba, apartmanház, bakancsos fülke, bivak - szállás a kilátóban, sátorhely) és a modern köntösbe bújtatott, klasszikus fogásokat kínáló Galya bisztróval várja vendégeit.

A mai Galyatető Turistacentrum alapjául szolgáló épületet 1938-ban építették. A leírások szerint az építményen próbálták ki, hogy az akkoriban luxusberuházásnak számító Nagyszálló köveiből miként építkezzenek, később pedig építési irodának és munkásszállásnak használták. A hotelt 1939-ben adták át. Érdekessége, hogy a fürdőrészlege is már abban az időben megépítésre került. Miután a munkások elhagyták a területet, az üresen maradt házba a szálló cselédsége és kiszolgálószemélyzete költözött. A II. világháború után a Nagyszálló élmunkásüdülővé, majd később SZOT-üdülővé vált, a Túristacentrum épületében azonban továbbra is a személyzet kapott helyet. Később az épületben pékség nyílt, s ekkor építették hozzá a kéményt is. Ezt követően síszerviz és -kölcsönző üzemelt benne. Az utolsó időkben még kocsiszín is volt.

Galyatető kilátó

A 960 méter magasan álló Péter-hegyese kilátó 1934-ben épült, öt évvel megelőzve a galyatetői Nagyszálló átadását. Eredeti magassága 17 méter volt, erre került rá felújításkor a 13m vasbeton magasítás, amely a bivakszállásainkat is magába foglalja.

Mátra_Galya

Erzsébet-szikla

Erzsébet-szikla füves placcán található az 1999-ben felított kereszt Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának évfordulója tiszteletére. Az azóta Erzsébet-sziklának nevezett ponton kellemes a rálátás a kékesi kilátóra. Ha a fák nem takarnák el, akkor a meredek letörés széléről a Parádi-medence házait láthatnánk. A gerincélen tovább haladva különböző méretű sziklák kísérik az utat, mintha egy mesebeli óriás dobálta volna mérgében az út mellé őket.

Mátra_Erzsébet

Sas-kő

899 méteren, a Sas-kő magával ragadó sziklaszirtje kínál páratlan rálátást a Keleti-Mátra bérceire. Elnevezése az egykor itt tanyázó madarakra utal. A kőrakétára hasonlító emlékoszlop az I. világháborúban elesett turistáknak állít emléket. Kis botanikai tudással egyedi növényritkaságokat fedezhetünk fel a sziklás élőhelyen. A virágok helyett a mi figyelmünket a panoráma kötötte le, és le is telepedtünk falatozni.

Kékestető

Kékestető Heves megyében, Gyöngyös város egyik településrésze. Itt található az ország legmagasabb pontja, a Kékes. Mint hazánk egyik legjelentősebb klimatikus gyógyhelye, illetve síközpontja, jelentős turisztikai célpont. A hegyen álló tévétorony kilátóként is szolgál.

Mátra_Kékestető

Források: termeszetjaro.hu, Kirandulastippek.hu, Wikipedia, Galyatető Turistacentrum, turistamagazin.hu - Képek: Galyatető Túristacentrum, Ágasvári túristaház, kirandulastippek.hu

Miért érdemes tagnak lenned?

Tagdíjaddal támogatva szervezetünket, lehetővé teszed a szabadidősport és a kaland-sport feltételeinek javítását. Számos olyan eseményen vehetsz részt, melyhez egyesületünk biztosítja számodra a szakmai vezetést, illetve a legkorszerűbb felszerelések használatát.
Egy céltudatos csapat tagja lehetsz, részese a közös munkánknak, és megmozdulásainknak, ahol független szervezetként biztosítjuk a legújabb szabadidősport tevékenységek fejlesztését, terjesztését.

A tagjainknak járó szolgáltatásokról bővebben itt olvashatsz >>>
2019-es Eseménynaptár >>>